Sofőr állás
Juttatások és a levonások a gépkocsivezetőknél

Juttatások és a levonások a gépkocsivezetőknél

2022-05-20
Juttatások és a levonások a gépkocsivezetőknél
Az, hogy egy sofőr állást végző munkavállaló mennyire keres jól, több dologból tevődik össze. A cégek kínálnak juttatásokat, de levonásokkal is találkozni bőven.

Kijelenthetjük, hogy sofőr ként jó pénzt lehet keresni. A sofőr állás vállalás, a sofőr lét, bár sajátos életritmust követel meg egyre nagyobb fizetésekkel kecsegtet. A sofőr állás hirdetések között gyakran láthatóak ötszáz, hatszáz akár nyolcszázezer forintos havi fizetésekkel is lehet találkozni. A sofőr állások fizetései első ránézésre jól festenek ugyan de akad közöttük, ami a hónap végén valahogy mégsem annyi amennyi. A munkaszerződésben minden kiszabható juttatást és levonást is rögzíteni kell érdemes tehát ezeket különös körültekintéssel átolvasni hiszen nem mindegy, hogy feltételezett kár esetén a cég állja-e az anyagiakat.

Nemzetközi sofőr állás esetén különösen fontos, hogy az anyacég milyen juttatásokat tud adni a gépjárművezető állást végző munkavállalónak hiszen a munka morálhoz ez jelentős mértékben, pozitívan járulhat hozzá. A fizetésen kívüli juttatások a munkavállaló számára egyfajta megbecsülést is jelez, természetesen mindez pénzben nem mérhető, viszont amellett, hogy a munkavállaló hangulatához hozzájárul súlyos összegek kiadásától is megkímélhetik a sofőröket.


A külföldi hangok egyre inkább azt hallatják, hogy egy-egy sofőr állás betöltéséről sokszor nem is igazán a pénz dönt, hanem az emberséges körülmények. Ha külföldi munkáról van szó, biztosít e a cég nyelvi segítséget akár, szállást, támogatja e a hazajárást, hogyan viszonyulnak az ember magánéletéhez. Ezek, főként a sofőr utánpótlás számára fontos tényezők.


A juttatások mellett viszont találunk olyan példákat is, ahol a sofőrök havi fizetése nem növekszik (sem a számokban, sem érzelmileg), hanem bizony csökkenések mutatkoznak a hó végére. Egy sofőr állás kereső mielőtt szerződést köt egy céggel, kutya kötelessége átolvasni azt a szerződést melyben megfogalmazódnak azok a körülmények, amelynek hatálya alatt későbbiekben tevékenykedni fog.


A gépjárművezetői állást végzők pontosan tudják mennyi veszély leselkedik rájuk és rakományukra az utakon minden út alkalmával. A parkolóhelyek hiányában gyakran kényszerülnek az utak mentén tölteni az éjszakákat védtelenül. Ha egy ilyen éjszaka folyamán például rablás áldozatává válik a sofőr, könnyen előfordulhat, hogy a keletkezett kár egy részét a kamionosra terhelik, egy-egy nagyobb fuvar esetén csúnya összegek merülhetnek fel, ha nem figyelnek a sofőrök. Minden cég más, a gépjárművek karban-, tisztántartása általában a sofőrök munkaköréhez kapcsolódik. Megeshet azonban, hogy a sofőrök (akár csak rablás esetén) önhibájukon kívül, vagy akár egy kisebb hiba folyamán valamilyen kárt okoznak, például kiszakad a ponyva, ütközés vagy koccanás okozta károk a gépjárműben, harmadik fél általi rongálás, üzemanyagtúllépés, időtúllépés mind olyan érvek lehetnek melyek mellett, ha a szerződés feljogosítja a munkáltató levonásokkal élhet.


Ha te is szeretnél tisztán látni a sorok közt, kedvező juttatás csomagok mellett dolgozni, nem tartva a rejtett levonásoktól és korrekt állásajánlatok között böngésznél, oldalunkon megtalálod a neked való állást, hogy a legnagyobb bónusz álmaid állása lehessen. Válogass kiemelt partnereink kínálatából a legkedvezőbb juttatáscsomagokért a soforallas ok.com -on

További híreink
Megbízható sofőr állás keresés és a fizetések emelkedése
2022-06-07
Megbízható sofőr állás keresés és a fizetések emelkedése
Üzemanyagár-stop, van vagy nincs? Hogy érinti ez a gépjármávezetőket?
2022-05-30
Üzemanyagár-stop, van vagy nincs? Hogy érinti ez a gépjármávezetőket?
Sofőr állás keresés, humanitárius fuvarok
2022-05-24
Sofőr állás keresés, humanitárius fuvarok
Juttatások és a levonások a gépkocsivezetőknél
2022-05-20
Juttatások és a levonások a gépkocsivezetőknél
Parkolóhely hiány a kamion sofőröknek egyes országokban
2022-05-13
Parkolóhely hiány a kamion sofőröknek egyes országokban
Bejelentések itthon, sofőr bérminimum
2022-05-09
Bejelentések itthon, sofőr bérminimum
Kötelező oltás elleni tiltakozás Kanadában
2022-05-03
Kötelező oltás elleni tiltakozás Kanadában
A kamionozás káros hatásai az egészségünkre?
2022-04-30
A kamionozás káros hatásai az egészségünkre?
Tényleg megéri csak a pénzért ezt a szakmát választani?
2022-04-25
Tényleg megéri csak a pénzért ezt a szakmát választani?
Ünnepi kamionstop és a kamionsofőrök
2022-04-14
Ünnepi kamionstop és a kamionsofőrök
Tényleg ekkora a kamionsofőr hiány, vagy csak a fuvarfeladatok mennyisége nőtt meg?
2022-04-11
Tényleg ekkora a kamionsofőr hiány, vagy csak a fuvarfeladatok mennyisége nőtt meg?
Nemzetközi kamionsofőr állások helyzete
2022-04-07
Nemzetközi kamionsofőr állások helyzete
Hogy hirdess sofőr állást?
2022-03-24
Hogy hirdess sofőr állást?
Ukrán-Orosz háború és a gépjárművezetők, sofőr állás keresők helyzete.
2022-03-15
Ukrán-Orosz háború és a gépjárművezetők, sofőr állás keresők helyzete.
Kamionsofőr szakma előnyei
2022-02-14
Kamionsofőr szakma előnyei
Sofőr állás keresel? Tippek, hogy tuti legyen a kezdés.
2022-01-21
Sofőr állás keresel? Tippek, hogy tuti legyen a kezdés.
Új év, új sofőr állás? Tippek, ha kezdő kamionos vagy.
2022-01-17
Új év, új sofőr állás? Tippek, ha kezdő kamionos vagy.
Kamionosként is légy egészséges!
2021-12-18
Kamionosként is légy egészséges!
Hogyan utazz luxusban sofőrként? 5 tipp, hogy otthonosan érezd magad.
2021-12-05
Hogyan utazz luxusban sofőrként? 5 tipp, hogy otthonosan érezd magad.
Kerüld el a sorbanállást! Nem csak sofőröknek - Bemutatjuk a Borderwatcher-t
2021-11-30
Kerüld el a sorbanállást! Nem csak sofőröknek - Bemutatjuk a Borderwatcher-t
Mutatjuk a TOP 3 kamionos navigációt kamionsofőröknek
2021-11-26
Mutatjuk a TOP 3 kamionos navigációt kamionsofőröknek
Közeleg az év vége, búcsúzzunk a negatív hullámtól is!
2021-11-23
Közeleg az év vége, búcsúzzunk a negatív hullámtól is!
Sofőrök, készüljünk együtt a télre!
2021-11-20
Sofőrök, készüljünk együtt a télre!
Előrejelzések 2022-re sofőröknek, avagy mit várhatunk a jövő évtől?
2021-11-15
Előrejelzések 2022-re sofőröknek, avagy mit várhatunk a jövő évtől?
Látni és látszani a sofőröknek is
2021-11-11
Látni és látszani a sofőröknek is
7+1 jótanács sofőr kereséshez
2021-10-05
7+1 jótanács sofőr kereséshez